A rádió minden nap délután, 18.00-tól vár műsoraival!

A hallgatáshoz Winamp szükséges!
Belépés



A Google Lunar X Prize program elsődleges célja, hogy olyan olcsó (fapados) megoldásokat dolgozzanak ki a versenyzők az űrhajózás területén, melyekkel magán befektetők számára is megfizethető űrtevékenység végezhető. Jelen esetben, egy ember nélküli holdutazás során fellépő problémák megoldása a cél. A résztvevő 29 csapat munkájából ki fog derülni, hogy melyek azok a területek ahol érdemi költségcsökkentést lehet elérni a holdutazással kapcsolatban. A program reklámcélja, hogy a csapatok egy holdjárót juttassanak el a holdra a harminc millió dolláros díjazás reményében. Ezzel a reklámmal lehet új csapattagokat toborozni vagy a médiában megjelenni. A csapatok egy része már jelentős részeredményeket ért el például a hajtómű vagy a kommunikációs rendszer fejlesztése során, és vannak akiktől már egyes államok szabadalmakat is megvásároltak. A verseny feladatai közé tartozik a tudományos-ismeretterjesztő előadások megtartása melynek során lehetőség van érdeklődőknek bekapcsolódni a munkába. A program előrehaladtával egyre több konkrét fejlesztésről tudunk beszámolni akár a Magyar csapat, akár a versenytársak tekintetében összehasonlítva a koncepciókat.

Az előadás a május 17.-én 16 órától kezdődik a Szent István Egyetem Gödöllői épületében az 5.-ös előadóban!

Előadó Dr. Pacher Tibor fizikus.

 

Nem csak a metálrajongóknak fontos a matek

Fellépőkkel fogott össze a Hegy’ a diákjegyért

Rakamaz-Tokaj, 2011. április 28. – Nem növekedtek a tavalyiakhoz képest a Hegyalja Fesztivál bérlet- és jegyárai. Ráadásul idén már diákjeggyel is látogatható a fesztivál, ennek az érvényes diákigazolvány a feltétele. A szervezők a fellépőkkel fogtak össze, hogy ne kelljen a belépők árát növelni, így a reggae-től a rockig változatos hazai kínálat erősíti az energikus külföldi fellépők sorát. A kedvezményes Hegy’ belépők egészen május 31-ig érhetők el.

Bővebben...

 

Rakamaz-Tokaj, 2011. április 18. - Hip hoptól a rock ’n’ rollig, dubsteptől a garage-ig, HC-től a bluesig: mainstream és undergound stílusok és bandák töltik meg a Hegyalját júliusban zenével, tánccal. A Foreign Beggars egyenesen Londonból hozza a legújabb ütemeket, a Ladytron megmutatja, milyen a minőségi új hullámos electropop. Folkmetál továbbképzést tart a Korpiklaani, és elhozza majd új anyagát a visszatérő hazai úttörő, a FreshFabrik. Húsvéti meglepiként is érdemes már a Hegy’et tervezni – a négynapos zenés nyaralás kevesebb, mint egy koncert áráért lehet tökéletes ajándék.

Esőt és ködöt nem, de a legütősebb ritmusukat magával hozza nyáron Londonból a Foreign Beggars csapata. A grime/rap/dubstep formációba a tagok metál, grunge és indie alapokkal érkeztek, hogy aztán saját stílusukat összepakolva a brit utcákon és klubokon túl a szerte a világban a zenei extrák nagyköveteiként mozgassák meg a népet.

Bővebben...

 

A budapesti Bosch Rexroth Kft. kollégája, Orbán Attila, aki nemrégiben nyerte el a Gyártástrend magazin által meghirdetett „Év fiatal fejlesztőmérnöke” címet, az idei Pneumobil verseny zsűrijét is erősíti. A Bosch Rexroth cégfilozófiája (Drive&Control) a jelek szerint a tehetség és a mérnöki kreativitás kibontakoztatásának garanciája.

Bővebben...

 

Mint mindnyájan tudjátok 2011 március 11.-én pusztító földrengés rázta meg Japán térségét, de az ezt követő Cunami és utórengések még nagyobb tragédiát okoztak a térségben.

Rádiónk teljes válszéleséggel támogatja a Juventus Rádió segélykoncert kezdeményezését. Ha van felajánlásotok, vagy ötletetek, hogy tudnánk segíteni írjátok meg e-mailcímünkre: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd.

LeszRadio logo

Juventus logo